Az ottfelejtett pénztárca

Akkori törzshelyemen, a Moszkva téri Gombában ittam. Nem aznap este, minden este. Annyi pénzt mindig szereztem, amennyi pont arra az estére kellett. Evvel általában nem volt gondom. Jól kerestem. Anyám is kisegített, ha kellett. A Statisztikai Hivataltól a Moszkva térig 2 megálló. Ha nagyon sürgős volt (az ital) akkor gyalog mentem és útközben megittam a Mártírok útján (Margit kőrüt) található számtalan vendéglátó helyek egyikén, egy két sört.

A Moszkva téri Gombában, ma azt hiszem játékterem, az volt a kényelmetlen, hogy nem lehetett leülni. Viszont törzsvendég voltam, méreg erős kávét főztek nekem és bármit megtehetettem.

(Meg is tettem)

2-3 esetleg 4 ilyen méreg erős kávét ittam meg, bele öntve a fél deci rumot. Ez azért ütös koktél, bárki kipróbálhatja. Portoriconak hívták a rumot, 60 fokos volt.És olcsó, mert a Gomba olcsó hely volt.

Ám üzemzavarok mindig lehetnek, egyik este előbb elfogyott a pénzem. Amint azon morfondíroztam, hogy miből fogok aznap berúgni, észrevettem, hogy a velem szemben álló társaság egyik tagja lazán kidobta a brifkóját a pultra. Vastag brifkó volt. A fiatalember, mai szemmel fiatal, mert valójában idősebb lehetett valamivel nálam, feltűnően jól öltözött volt. Ebből is következtettem a pénztárca tartalmára.

Iszogattak beszélgettek. Én italomat feltűnő lassan fogyasztottam, az utolsó adag nehezen fogy. Esti terveimet, a szokásos berugást képzeletemben már összekötöttem a pénztárca sorsával.

És valóban, a fiatalemberek előbb távoztak, a brifkó maradt. Ilyenkor nincs idő gondolkodásra. Ősz volt vagy tavasz nem tudom. Hűvös, esős idő volt.

A pénztárcát, tartalmát nem ismertem, kiskabátomon belül, a hónom alá szorítottam és gyors léptekkel elindultam kifelé.

A Moszkva tér közepén jártam, mikor utolértek. Viszamehettek a Gombába és valaki nyílván látta, valószínüleg a személyzet egyik tagja, hogy hová lett a tárca. Ha két társa le nem fogja a tulajt, lehet hogy ott helyben nyomorékra rugdos.

Régi történet, nem is tudom miről jutott eszembe.

Túlélés

Most mikor minden összekuszálódni látszik körülöttünk.
Mikor az összes politikusi szózatok valóság tartalma kezd megvilágosodni előttünk. Gondoljunk egy percre a Rendszerváltás idejének diadalmas perceire.
Történelmileg valóban csak percekről volt szó.
Sok mindenkinek, mindenféle vágyai kerültek felszínre. De a túlnyomó többség egy békés, gyarapodó, harmonikus társadalmat képzelt maga elé.
Lelkesedtünk, sokan gyűlésekre, tüntetésekre jártunk. A szónokok beszédei, annyi év után, végre őszintének, “hitelesnek” hangzottak.
Hittünk egy Új Magyarországban, ahol különösebb társadalmi feszültségek, elvakultan egymásnak feszülő politikai erők, békétlenségek nem lesznek.
Ahol a felemelkedés a legkülönbözőbb társadalmi rétegeket egyaránt érinti a legszegényebbektől a jobb sorban levőkig.
Az én korosztályomnak eddig a Rendszerváltás volt a legnagyobb, legfelemelőbb politikai-történelmi élménye. Most már inkább úgy mondanám tapasztalata.
Az álmok helyett, pár évi békés fejlődés után jött a válság, minden jel szerint hosszú fájdalmas lesz.
Viharokkal, polgárháborús hangulattal.
Olvashattuk a történelem könyvekben, ismerhettük azt az ingát, hullámvasutat, ami a múló időt jelzi. Azt hittük, most egy olyan korszak következik amikor csend lesz, béke, nyugalom.
Nem akarok most politizálni, megteszem elég gyakran.
Csak vágyaimat temetem. Álmaink bizonyosan hosszabb időre a semmibe vesztek.
Most a túlélés korszaka következik.

Orvosnál

Tegnap volt orvosnál. Le kell vágni a lábát. A jobbik lábát.

Ez a kifejezés a “jobbik lábát” némi magyarázatra szorul. A rosszabbik lábát kisgyerekkora óta nem tudta használni, csak ha egy speciális szerkezetet, amit egyénre szabva készítettek, rögzitett hozzá. A jobbik lába, ami véletlenül a jobb lába volt, illetve még megvan, kitűnöen tudta használni.

Ezt a lábát, amit még úgy ahogy most is tud használni, ezt kell levágni. Cukorbetegeknek, nagy dohányosoknak vagy más okból érelmeszesedésben szenvedőknek szokott ez a sors jutni. Előszőr csak furcsa érzéseket érez a lábában. Hidegségérzés, apró görcsök, nehezen gyógyuló sebek. Aztán a láb el kezd üszkösödni. Ekkor már feltétlenül orvoshoz megy a beteg. Az orvos hümmög, gyógyszert, de méginkább infuziós kúrát ajánl. Infúzióban hatásosabb.

Befekszik két hétre a kórházba. 10 adag egy infúziós kúra. Szombat-Vasárnap természetesen nincs infúzió.

Hogy van? – kérdi a doktor.

Köszönöm jól. – mit lehet erre válaszolni. Mindketten ugyanarra gondolnak, de egyik sem hozza szóba. Meddig lehet húzni, mikor jön el az a pillanat, amikor le kell vágni a lábat.

Előbb kellett volna jönni, teszi még hozzá fehér köpenye minden tekintélyével. Bíztató, de mégis sokat sejtető ábrázattal.

Előbb kellett volna jönni. Hiszen tudta. Tudta évek óta. De egy kis éjszakai zsibbadás, apró görcsök. Remélte, hogy nem arról van szó. Érszükület, meszesedés. Még ha eszébe jutott is megborzongott. Ma már nincs min megborzongania. Érszükület, meszesedés. Megmondták egyenesen. Előbb-utóbb le kell vágni. Reméljük utóbb. Addig is mindent megteszünk. A gyógyszert pontosan kell szedni, félévenként infúziós kúra. Rendszeres műszeres vizsgálatok. Aztán majd meglátjuk. – Hangzott a verdikt.

Ezután nem szívok el napi 10 cigarettánál többet, határozta el. Megmondta az orvosnak is. Leszokni teljesen nem tud. 40 év 2-3 pakli cigaretta után ez is komoly teljesítmény gondolta. Az orvos a sokat tapasztalt emberek mosolyával csak ingatta a fejét: Legjobb lenne ha teljesen leszokna. De Ön tudja! Úgyis már késő, járt a fejében. Meg talán számit az is, ha nem 50-60 szálat szív el, csak tízet. Lehet fél lábbal is élni. Biztos nehéz, de már annyi nehéz helyzeten úrrá lett. Abból a tízből nem tud engedni. Minden percben, minden sejtje kívánta a nikotint. Próbálta többször abbahagyni, soh’se ment.

Járta a rendelőket. Időben befeküdt a kórházba. A munkahelye olyan volt, hogy táppénzre nem mehetett. A szabadságát használta fel a kezelésekre. A görcsök nem múltak, a zsibbadás sem. Sőt rosszabbodtak. A járás is egyre nehezebb volt. Az elüszkösödött lába fájt. Már csak két számmal nagyobb cipőt tudott használni.A sebek nem gyógyultak, kötözni, kenegetni kellett a lábfejét, mert állandóan nedvedzett.

Tegnap volt az orvosnál. A Főorvos Úr sokáig nézegette a lábát, a legújabb leleteket. Még egy kollégáját is odahívta.

Amikor kettesben maradtak a vizsgálóban, csak annyit kérdezett: Szerdán ráér?

Jó szívű, lelkiismeretes orvos volt, de a stílusában volt valami szarkasztikus. Hírtelen nem tudta míről van szó. Rossz érzései voltak, de reménykedett. Nem válaszolt. Az orvos megismételte: Szerdán ráér?

I-i-igen. Hangzott a válasz. Kicsit forgott körülötte a világ, ültében elszédült. Az orvosnak kellett elkapnia, mert le akart esni a székről.

Szerdán? kérdezte, miután megitta a pohár vizet.

Nézze: Egy hét ide vagy oda nem számít, ha akarja legyen jövő Hétfő.